Még 30 nap! (vagy helyesebb volna azt írni, már csak?)
A lényeg az, hogy érdekes hangulat van bennem. Fejben, szívben, lélekben két világ közt. Feleségem néhány napot Padovában tölt, hogy lakást nézzen, amiért egyrészt irigy, másrészt kicsit magányos vagyok.
Tulajdonképpen nem is kellene, hogy hiányozzon az olasz beszéd, az ételek, hisz nemsokára annyit kapok belőle, csak győzzem feldolgozni. Mégis. Aztán meg itt van az a dolog, hogy a gyerekekkel bandázhatunk 4 napot, olyan fiús módon, amiket máskor nem, mert csak. Mégis.
Aztán itt volt ez az osztálytalálkozó. 30 éve ballagtunk el az általánosból. Egy ilyen találkozó rendszerint visszarepít a múltba, a tinikorba. Mégis, tudtam kívülről ránézni. Az osztálytársakra. A házigazdára. Hogy Magyarországon vagyunk. Az emberek alapvetően nem változnak, így azt figyeltem, ki mennyit fejlődött az elmúlt évek során (legutóbb ilyen körben vagy 6-8 éve találkoztunk) ...
A kiköltözésünk előtti utolsó hónap kezdődik. Sok búcsúzkodás jön még, lehet, én is elmorzsolok majd egy-egy könnycseppet, de addig is élvezzük, hogy egyszerre két világban, dupla lendülettel.
