Mit tegyél, ha a saját életedet akarod élni, nem a másét?

A szenvedélyről, a lehetőségekről, az életről

A szenvedélyről, a lehetőségekről, az életről

Padova 2.0

2023 december - 2024 május

2024. július 01. - Mosolyvégtelenítő

Az elmúlt 7 hónapban sem unatkoztunk, az biztos.

Volt itt kéremszépen minden, mint a vidéki búcsúban: lakásfelújítás, autócsere, iskolaváltás (Daninak, új munkahely (mindkettőnknek) és persze foci (Alex részéről). Most úgy tűnik, az év második felében lesznek történések (vendégek, nyaralás, és még ki tudja, mi.)

 

Kettesben – 2023: Velence, Ferrara, Vicenza és kastélyok

Amikor még Dél-Tirolban laktunk és már tudtuk, hogy visszaköltözünk Padovába, úgy okoskodtunk, hogy a szállodaipar továbbra is jó választás lehet munkakeresésileg, mert úgy értesültünk, hogy itt is nagyobb a munkaadói kereslet, mint a munkakeresők száma. A terv az volt, hogy decembertől kezdem a munkát, ami azt jelenti, hogy lesz nagyjából másfél hónap akklimatizálódás. Ezért az október második fele és a november első fele a közös programokról szólt. Utazgattunk a környéken, éttermeztünk mindenfelé és mindenfélét, valamint a kinti sportoknak is hódoltunk.

Így jutottunk el például kettesben (ismét) Velencébe, egy közeli kastélyba vagy egy japán étterembe, négyesben egy amerikai stílusú hamburgerezőbe, valamint leteszteltünk néhány játszóteret, foci-, illetve kosárlabdapályát is.
img_4227.JPG

Az ebédre várva egy velencei étteremben (2023. december)

 

img_e4637.JPG

Egy szelet Ferrara (2024. február)

 

img_e4771.JPG

A házassági évfordulónk esti programja (Padova - "Queen" kocert)

 

Munkapiac – eltérések

Érdekes volt a munkakeresés folyamata.

Úgy voltam vele, hogy pár hét alatt találok helyet és decembertől kezdhetek is, de az sem szegte volna kedvemet, ha csak február-márciusra jön össze valami.

Két munkaközvetítő irodával vettem fel a kapcsolatot – pontosabban ők kerestek meg engem, mert az adatbázisaik alapján úgy érezték, tudnának ajánlani munkát. Ezt egy-egy videóinterjú előzte meg, majd kiajánlottak néhány helyre. Közben direkt módon is jelentkeztem nyitott pozíciókra, számszerint tizenegyre. Tíz nap után úgy álltak a dolgok, hogy az összesen tizenhárom lehetőség közül hat helyre hívtak be konkrétan elbeszélgetésre. December első hetére – a lezajlott interjúk után – három lehetőség közül is választhattam.

Személyes találkozók alapján egy érdekes-furcsa kép rajzolódott ki bennem.

Volt olyan szálloda, ahol a hotelmenedzser nem is nyújtotta felém a kezét érkezésemkor. Másutt a helység, ahol beszélgettünk, inkább hasonlított kis barkácsműhelyhez, mint komoly irodához. (Pont ezen a helyen ajánlottak vezetői pozíciót, amit kis gondolkodás után elutasítottam, alapozva az irodai körülményekre. Nagyjából két hónap múltán hallottam vissza valakitől, hogy az adott szálloda még mindig vezetőt keres, ami nem csoda, hisz a munkakörülmények és a vezetés finoman szóval sem volt megfelelő. Szóval jó döntöttem.) Egy másik helyen az volt a feltétel, hogy minden nap frissen borotváltan kell(ene) munkába mennem. Erre (is) nemet mondtam.

Két másik helyre behívtak próbanapra. A háromcsillagos hotel ajánlatát, látván a rendszert és a hangulatot, ahogy dolgoznak, szintén passzoltam, viszont volt szerencsém vacsoraidőszakban kipróbálni magam egy ötcsillagos, igazán elegáns szállodában. Itt szívesen dolgoztam volna, de nem volt részükről következő lépés.

Végül az utolsó pillanatban (értsd: egy nappal az előtt, hogy választ kellett adnom két ajánlatra) egy szállodatulajdonos unokahúga részéről érkezett megkeresés. Rájuk esett a választásom.

A Padovától 15 km-re vélő, termálfürdő-város területén lévő szállodák vendégeinek 90%-a olasz anyanyelvű, ezért kevésbé kell megküzdeni nap mint nap a nyelvek váltogatásával. (Dél-Tirolban napiszinten kellett használni az olaszt a németet és az angolt felváltva.) Ezért nagy örömömre szolgált, amikor németek, osztrákok, svájciak, hollandok, belgák vagy angolok érkeztek hozzánk.

Az olasz túlsúly a munkavállalók között is érezhető. Egy-egy kelet-európai, észak-afrikai vagy ázsiaitól eltekintve mindenki olasz. Nálunk jellemzően ebből a régióból és Pugliából.

Összességében azt mondhatom, hogy van lehetőség válogatni a munkahelyek közül, így adott esetben nem olyan nehéz váltani, ha kell. Továbbá élvezem minden előnyét annak, hogy az olasz mellett angolul és németül is tudok kommunikálni a vendégekkel. Valamint úgy álltam hozzá az egészhez, hogy a szabadidő többet ér számomra, mint az a plusz pénz, ezért mondom, hogy lehettem volna főnök, de …
img_e4939.JPG

Útban a munkahelyre ...

 

Magyar kapcsolat – munka és autócsere

Már nem emlékszem pontosan, hogy is kezdődött, a lényeg az, hogy Tünde egy magyar vállalkozásnak segít, akik ezen a környéken dolgoznak alvállalkozóként. Az internetes kábeleket cserélik, fektetik. Tünde a helyi kapcsolattartó, tolmács és részben koordinátor (pl. aszfaltot rendel az útjavításhoz). Mivel a munkája jelenleg vagy 20 km-rel arrébb van, ezért csak úgy vállalta a feladatot, ha kap céges autót. Szerencsés véletlen folytán, pont ekkor került eladósorban a mi autónk, így ez lett a céges autó és mi meg vettünk egy másikat magunknak. Ez május elején történt.

A kezdeti nehézségek ellenére – már ami a munkát illeti – mára úgy tűnik, egy normális, kiszámíthatóbb mederben folyhatnak a dolgok. Szóval, talán Tünde is már nyugodtabb és néha már élvezi is ;o)
img_e5020.JPG

Az új családtag (2024. május)

 

Daniról – iskoláról és munkáról(!)

Mint azt a legutolsó bejegyzésemben írtam, Dani iskolaválasztása nem volt sikeres. Szerencsére két hónap elteltével sikerül átkérni őt egy másikba, ahol azóta jobban érzi magát. A szokásos kamasz mentalitás rá is jellemző: kicsit más dimenzióban mozgó, olyor flegma, olykor szobanövény attitűddel létező fiú.

A legújabb vele kapcsolatban, hogy egy itteni magyar hölgy munkát ajánlott neki a cégénél, amit Dani örömmel vett, mivel célja volt, hogy idén nyáron egy kis pénzt keressen magának.

Talán annyit még róla, hogy megszervezett magának egy négynapos utat, mert vissza akart látogatni északra, találkozni a volt osztálytársakkal és a hegyekkel.
img_e4243.JPG

Még a kiállításon is csak a programozás jár a fejében (Padova, 2004. február)

 

Alexről – suliról és fociról

Alex még mindig panaszkodik az osztálytársai hangosságára, viszont már van pár barátja és heti két alkalommal fociedzésekre jár, amit élvez. Sőt! Volt már néhány meccs is, a legutóbbin volt szerencsém ott lenni. Nagy örömömre nyertek. Talán eddig ez a legszebb emlékem vele kapcsolatban ebben az évben.

Úgy vagyunk vele, hogy amíg élvezi, játsszon csak, azán majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

A szerelem is megtalálta az osztálytársa formájában – de erről többet nem mondhatok, mert nem vagyok rá felhatalmazva.
img_5233.JPG

Alex akcióban (2024. május)

És végre a saját lakásunkban köszönthettük fel Alexet 9. születésnapja alkalmából, az osztály kemény magjával együtt.

img_5341.JPG

 

Lakás – végre vége (majdnem)

Vagy 2 éve is már annak, amikor elkezdődött nálunk a lakásfelújítás. Az energetikai munkálatok (értsd: külső szigetelés, nyílászárók cseréje, napelem telepítése) sokat álltak, húzódtak az adminisztratív és jogi útvesztők miatt. Közben vettünk egy nagyobb hűtőt, egy mosogatógépet (Tünde legnagyobb örömére) és a részben a konyhabútor is megújult.

Azért írtam, hogy majdnem, mert a külső munkálatok jelenleg 95%-on állnak és fogalmu(n)k sincs, mikor fejezik be …
img_e4956.JPG

Kilátás az (egyik) erkélyünkről (2024. április)

 

Magyarország! Jövünk!

Lassan 6 éve, hogy kiköltöztünk. Azóta együtt még nem volt szerencsénk hazalátogatni. Mostanáig.

Mindannyian nagyon várjuk azt a bizonyos júliusi bő egy hetet. Tervezünk libegőzni, állatkertezni, strandolni, éttermezni, barátokkal, rokonokkal találkozni, sokat beszélgetni, nevetni, szóval élvezni az életet.

 

Ezzel zárom ezt a bejegyzést, hogy ne legyen túl hosszú. Persze van ami kimaradt, talán azt még megírom, mielőtt elindulunk Magyarországra.

 

SZENVEDÉLY. MOSOLY. ITÁLIA

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyvegtelenito.blog.hu/api/trackback/id/tr6718426675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása