Az elmúlt két hét - és talán még a következő is - arról szólt, hogy folyamatosan pluszfeladatokkal és többletkiadásokkal kellett szembenéznünk. Amint megoldottunk egy problémát, rögtön jött a következő.
Eladósorba került dolgaink egy része áron alul ment csak el és voltak olyan tételek, amikről már azt hittük, megegyeztünk, aztán az utolsó pillanatban visszakoztak. Aztán kiderült, hogy a padovai lakásban visszakapcsoltatni a vizet minimum egy hét, így a költözést el kell halasztanunk, ami azért is gáz, mert így a költöztető cég joggal morcos és nem is biztos, hogy egy későbbi időpontra tudja vállalni, tekintettel a leterheltségükre.
Azt nem is mondtam, hogy a kinti lakásban lévő nappali stílbútorra sikerült ugyan megalkudnom egy itthoni vevővel, aztán kiderült, hogy a nagy üvegvitrines szekrény nem fér be az ajtaján - pár centin múlt csak. És ha ez még nem volna elég, Alex múlt héten lebetegedett, ezen a héten pedig - párom, Tünde és Dani távolléte miatt - igen zaklatott éjszakáink voltak. Nem is akarom tovább sorolni.
Ma reggel beszéltem telefonon Tündével, amikor épp hazafelé indultak Padovából. A beszélgetés végén megjegyeztem, hogy hiányzik a hangja. Azt hiszem, kicsit elfelejtettünk ebben a nagy mindenfélében házaspár lenni. Az elmúlt két hétben inkább hasonlítottunk egy cég két társtulajdonosára. Ügyeket intéztünk, reggel és este egyeztettünk, stb. Aztán elfáradtunk és szétestünk.
Párom azt mondta, biztos összeesküdtek ellenünk az égiek, szerintem csak tesztelnek: "Biztos ezt akarjátok? Jól meggondoltátok? Tutit megéri ez így nektek?" Voltunk már hasonló periódusban, akkor megnyertük a csatát.
Szóval ezek a mi harcos hétköznapjaink, mégis büszkeséggel tölt el, hogy most MI vagyunk AZ a család, akiről azt mesélik: "Ők is külföldre költöznek, Olaszországba. De bátrak!"
Bár a gazdagréti lakás tele dobozokkal, zsákokkal, szétszerelt bútorokkal, mégsem indulunk 3 nap múlva. Az elmúlt két héttel a hátunk mögött és azzal a tudattal, hogy mennyi még a megoldandó feladat, mit is lehetne tenni? Úgy döntöttem, eszem egy finom spagettit szárított paradicsommal és utána iszom egy kávét. (Megjegyzés a fényképhez: tudom, hogy a csésze nagy egy eszpresszóhoz, de azokat már becsomagoltam, így a kedvenc díszes csészémből kortyolgattam, némileg gyűrött fejjel)
Ja, és péntek 13-a van. ;o)