Mit tegyél, ha a saját életedet akarod élni, nem a másét?

A szenvedélyről, a lehetőségekről, az életről

A szenvedélyről, a lehetőségekről, az életről

A régi tulaj itt hagyott egy szappant avagy a hétköznapok bája

2018. szeptember 07. - Mosolyvégtelenítő

... igen, egy szappant, aminek semmihez sem fogható illata van, és hatékonyabb, mint eddig bármilyen sapone, amit eddig használtam. Ugyanis meg van az a szokásom, hogy cigarettázás után mindig kezet mosok, főleg a gyerekek miatt. Egy ilyen kézmosásnál vettem észre, hogy kevesebb is elég és teljesen eltünteti a cigaretta nem túl áldásos hatását a bőrön.

És hogy megint kicsit a hasunk felől közelítsek - még akkor is, ha egyesek számára más információk volnának fontosak -, el kell mondanom, hogy igen nehezünkre esik megállni, hogy ne együnk folyamatosan. Ugyanis a hűtő leve van ricottával, prosciuttoval, nem is sorolom. Szerintem híztam is, ami azért külön érdekes, mert ezzel szemben Tünde határozottan állítja, hogy ő viszont igenis fogyott. És ki vagyok én, hogy vitatkozzam vele. ;o)

A napokban kaptuk a hírt, hogy Dani évvesztés nélkül, a negyedik osztályt kezdheti meg. Alexnek pedig meg volt az első pár napja az oviban. Nem is akármilyenben! Mária nővér vezeti az intézményt. Egy 80 év körüli, választékos nyelvezetű, angyali tekintetű apácát képzelj el. Igen kellemesen elbeszélgettünk vele a magunk egyszerű módján. Észre sem vettük, hogy hosszú percek óta csevegünk.

A srácok fantasztikusan alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, ami nem könnyű az otthoni állapotokhoz képest.

A nehézségek ellenére úgy érzem, Tünde is jól vizsgázott az első közös padovai hónapunkban és remélem, ő is hasonlóképpen vélekedik rólam.

Összességében abszolút felvettük az olasz ritmust - csak úgy telnek egymás után a napok. Ez is az egyik oka annak, hogy olykor csak napokkal később reagálunk a megkeresésekre, ezért ezúton is elnézést kérünk minden érintettől. Igyekszünk utolérni magunkat. Türelem otthoniak! Türelem!

Rengeteg apróság van, ami más, mint otthon - erről majd egy következő posztomban. Előjáróban legyen elég annyi, hogy errefelé nincs csatornázva, kb. 2 évente jön a szippantós autó vagy hogy a vaj és a margarin közötti árkülönbség jóval kisebb, mint otthon.

Apropó! Dani átment Jaime Oliverbe, sűt-főz, disziti az ételeket. Sőt, még mosogat is. Ezzel búcsúzom most.

img_3474.JPG

img_3509.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyvegtelenito.blog.hu/api/trackback/id/tr1914228497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása