… hogy a sok probléma részletezése mellett, mi vált ki bennünk mosolyt és jóérzést. 

De!!!

Megragadom az alkalmat, hogy először megköszönjem neked, hogy engem/minket olvasol. Tudd, hogy több, mint 100 hasonszőrű hölgy és úr társaságába csöppentél.

És akkor azok a bizonyos örömök.

Tünde gondolt egyet és vásárolt zöldség és gyümölcsmagokat, -palántákat, amit együtt ültettünk el a felparcellázott, közös kertbe. Ha minden jól megy, lesz jövőre zöldborsónk, sárgarépánk, petrezselyem zöldünk, spenótunk, továbbá málnánk, áfonyánk és eprünk.

Az ültetés közepette a szomszéd nénivel is összeismerkedtünk, aki elmondta, hogy nagyon régen egyszer járt Budapesten és nagyon tetszett neki. Ő a harmadik, kvázi nagymamakorú hölgy a közeli szomszédságból, aki kedvesen társaságunkat kereste.

Aztán vasárnap voltunk egy közeli vásárban, ahol egy nagyon régi verklin játszott egy idős bácsi. Rövid szóváltás után kiderült, hogy nemrégiben járt Jászberényben, egy hasonló vásárban és többen meg akarták venni tőle a hangszert, de kategorikusan kijelentette, hogy nem eladó.

E hét kedden elnök voltam. Pontosabban levezető elnök. Egy közgyűlésen. Alex óvodájában. Történt ugyanis, hogy a szokásos szülői értekezlet kapcsán „SZMK” tagokat is választani kell, ami kizárólag szigorú rend szerinti – elvileg titkos – szavazással lehetséges. Ehhez pedig kell egy elnök, mivel a szavazás eredményét jegyzőkönyvezni kell, amit az elnök hitelesíti. Ezt nem szokták szeretni a szülők, mert a legvégéig ott kell lenni, ellenben a többiekkel, akik gyorsan leadják a szavazataikat és már el is iszkolnak. Szóval, amikor nekünk szegezte az óvoda vezetője a kérdést, ki vállalkozik az elnöki posztra, igyekezett mindenki szemkontaktust kerülve úgy csinálni, mint aki nincs ott. Én viszont, mint egy jóllakott napközis, mosolyogva pislantottam az igazgató asszonyra, aki ezt keringőre való felkérésnek vette. Így esett, hogy a 16:15-kor kezdődő szeánsz számomra 19:05-kor fejeződött be, amivel – úgy éreztem – beloptam magamat a többi szülő szívébe. Mondjuk ki kereken, hős lettem.

Multikulti – egy nyelvi kurzus margójára

Ma volt Tündével az első óránk az Önkormányzat által finanszírozott, kijelölt oktatási intézmények által megszervezett és lebonyolított olasz nyelvtanfolyamon. Ugyanazt a tanárnőt kaptuk, és ha jól értelmeztük, akkor Tündét haladó és pedig középhaladó csoportba osztottak be.

Emlékszem arra, midőn friss diplomásként arról álmodoztam, hogy egy multi cégnél, soknemzetiségű csapattal közösen dolgozunk valamin, ami nagyon cool. Mondom álmodoztam, mert egyebet nemigen tettem érte jó pár éven keresztül, így elérhetetlen is maradt.

Persze dolgoztam nagyon nagy cégnél, ahol francia, angol, német, olasz főnököm volt, de a csapat színtiszta magyar volt. Bezzeg most!

Az első alkalommal megtudtam, hogy venezuelai, brazil, afgán, szenegáli és orosz lányokkal, fiúkkal vagyok körülvéve. Az már csak hab a tortán, hogy a maestra (tanárnő) oda meg vissza van Budapesttől, a fürdőktől és az ételektől. Továbbá az a tény is színesíti a képet, hogy egyáltalán nem hajlandó lassabban beszélni. Óhatatlanul is elhelyezi magát ilyenkor fejben az ember magát a többiekhez képest. Összességében elmondható, hogy a legtöbbjüknek nagyobb a tapasztalata társalgás terén, viszont a nyelvtanra és a kiejtésre kevesebb hangsúlyt fektettek, mint én. Izgalmas lesz, na.

A végére most Dani került, egy érdekes történettel, ami tulajdonképpen kettő.

Danit meghívta egyik osztálytársa, Martina a szülinapi bulijába. Én és Alex vittük el Danit. A bulit egy, a parókia által bérbe adott helyiségben tartották, a templommal szemben. Ahogy beléptünk, egy ismerős arc fogadott minket. Mária nővér volt az, Alex „régi” ovijának vezetője. Isteni mosollyal az arcán csapta össze kezét. Alig hitt a szemének, hogy mi vagyunk azok. Mondtam is neki, hogy bizony kicsi a világ.

Az ünnepelt kislány apukája nagyon kedvesen odahozott nekünk egy kis édességet, üdítőt, később pedig egy kis pezsgőt (bár lehet, frizzante volt az), és az anyukának is volt pár kedves szava hozzánk, mivel a buli végére (torta és ajándékok) már teljes létszámban, Tündével kiegészülve képviseltettük magunkat. Távozásunkkor igyekeztünk nagyon megköszönni mindent. A lehetőséget, hogy ránk, Danira (is) gondoltak.

Már otthon, lefekvés környékén úgy éreztem, egy SMS-t még elküldök nekik, jelezve, hogy Dani és Alex is nagyon jól érezte magát, nemcsak mi. Csak másnap reggel volt módom elolvasni viszontválaszukat, amiben szinte elnézést kértek, hogy nem tudtak velünk többet foglalkozni a sok szervezés mellett és még annál is jobban köszönik, hogy ott voltunk, valamint remélik, hogy mihamarabb újra találkozunk.

Lehet ezt fokozni? Talán annyival igen, hogy a buli legvégén Martina, az ünnepelt két barátnőjével és Danival csócsóztak egy jót. Ezt a képet tettem be a mai irományba, dokumentumként – csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy Martina pöttyös felsőben látható.

Ci vediamo a tutti.

Pusszantás, ölelés!!!