Üdv Egybegyűltek !!!
Tudom, azt írtam, heti 1-2 bejegyzés lesz és ezt már rögtön az elején nem tudtam tartani. Nincs mentségem. Ettől függetlenül az elmúlt 2 hét igen sűrű, fordulatos és összességében örömteli volt.
Onnan kezdem, hogy terv szerint párom és nagynéném 2 héttel ez előtt körbenézett Padovában, lakásbérlésileg. Ehhez képest úgy jöttek haza, hogy tán mégiscsak venni kellene, ezért ugorjak ki én is, és nézzem már meg. Múlt szerdai indulásom délelőttjén még üzleti reggeli voltam, este már egy ristorantéban toltam a pastát borral és péntek hajnali fél 3-kor értünk haza úgy, hogy péntek délelőtt 10-kor ismét jelenésem volt egy üzleti találkozón, majd kora délután egy tárgyalás (sikeres), majd este a várva várt "farewell" sörözés a prágai csapattal. (Ez utóbbiról nem közölhetek képeket és egyéb adatokat a GDPR miatt.)
Ja, hogy mi lett a lakásvásárlással?
Ahogy arra számítottam, amikor az árra került a sor, az ingatlanos eljátszotta a nagy halált. Részletekbe most nem bocsátkoznék, a lényeg az, hogy megtettük ajánlatunkat, majd távoztunk. Ez csütörtök este 7 után volt, amikor is még előttünk állt bő hétórányi autóút hazáig. Aztán péntek este 9 körül - amikor én épp a sör-projekt kellős közepén voltam - kaptam a hírt feleségemtől, hogy az eladók elfogadták ajánlatunkat, nincs további áralku. Szóval padovai lakástulajdonosok leszünk!!! (REKLÁM: keresünk stílbútorral foglalkozó vagy azt szerető embert - van pár szép darab, amit el akarunk adni.)
Ráadásul ebbe a hétbe belefért egy Forma-1-es Ferrari győzelem Kanadában és keresztfiam, aki kis családjával látogatott el hozzánk.