Az elmúlt hét arról szólt, hogy a legtöbb embertől, akiket ismerünk és szeretünk, elbúcsúztunk. Azért most, hogy az utolsó két-három hetünk már tényleg csak a költözéshez szorosan kapcsolódó tevékenységekről szóljon.

A legtöbben azt kérdeztétek tőlünk, miért pont taljánföld és hogy izgulunk-e már. Ez utóbbira mostanság szívesebben válaszolok, ami röviden így hangzik: igen, de nem úgy. Bizsergető várakozás van bennünk és ismét előjött az a bizonyos szó, ami 5-6 évvel ezelőtt kezdte életútját egy másik kérdés kapcsán, amikor szintén sokan arról érdeklődtek tőlünk arról, milyen a kapcsolatunk egymással Tündével, aki azóta már a feleségem. Nem is húzom tovább. Ez a szó a könnyű.

Könnyű, mert kigondoltuk, elterveztük és most meg is valósítjuk. Éveken keresztül arról beszéltünk másoknak, hogy kiköltözünk. Minden találkozáskor elmondtuk, hogy épp hol tart az "olasz projekt". És most eljött az első fázis vége. Ezt néhányan hitetlenkedve vagy meglepődve fogadtak. Tényleg? - kérdezték kikerekedett szemekkel. Tényleg. - mondtuk abszolút biztos hangon és mély mosollyal szívünkben.

A lényeg az, hogy ez már a célegyenes, amit a srácok, Dani és Alex igen jól kezel. Ez nagy büszkeséggel tölt el engem. Persze sosem ilyen rózsaszín az élet, nálunk is vannak feszült pillanatok. Például amikor arról tanakodunk, pontosan miként legyen a költözés - tudod, pakolás fel, pakolás le, stb. -, kit bízzunk meg, milyen legyen a teherautó és így tovább. Mégis összességében az érzésünk kellemes. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani érzéseimet a közeljövő kapcsán, mint amikor megvettem a repülőjegyemet Limába és tudtam, hogy bő két hónappal később már ott leszek. Ez már eldöntött! Meg fog történni! Csupán idő kérdése.

Egy dolgot még észrevettem magamon, nevezetesen, hogy amióta elfogadták vételi ajánlatunkat a padovai lakásra, olaszosan mutogatok, holott magyarul beszélek, legyen az baráti beszélgetés vagy üzleti.

Folyt. köv.