Az otthoni utolsó két napról írok most. Valahol nagyon komikus, tragikomikus és igen hullámzó volt. Akkor még nem tudtuk, hogy egy többhetes hullámvasútra fizettünk be tudtunkon kívül és ez még csak a nyitány.

A szombat (júl. 28.) azzal kezdődött, hogy délelőtt tízkor közölték a költöztetők, két teherautó kevés lesz, kell egy harmadik, de azt ők nem tudnak. Szóltak már a főnöknek, aki valamikor délután majd befut, aztán majd meglátjuk.

Napközben barátoktól, rokonoktól rengeteg segítséget kaptunk a pakoláshoz és hogy simábban menjen a dolog, Danit két rokon magával vitte már a szombati ebéd után Padovába.

Estére úgy állt a helyzet, hogy lett még egy teherautó, meg is pakoltuk rendesen, de a főnök tájékoztatása szerint vasárnap helyett csak szerda magasságában érhet ki Padovába a cuccainkkal. Este még jött egy érdekesség: a padovai lakásban nincs meleg víz. Király!!! - mondtuk Tündével, de ezen akkor már csak mosolyogni tudtunk.

Vacsorára egy szinte teljesen üres lakásban találtuk magunkat. Pár műanyag tányérunk, poharunk és tisztálkodó cuccunk maradt jószerivel, semmi más. Ideális fényképtéma. ;o)

Azon gondolkodtam, vajon akiknek mindenüket elviszi a végrehajtó vagy kilakoltatják, milyen érzés, látvány lehet? Kicsit én is úgy éreztem magam, mint akinek szinte semmije sem maradt.

Vasárnap hajnalban indultunk, hosszú időre itt hagyva ezt az országot. Nem volt bennünk pátosz, emóció, csak fáradtsággal vegyített koncentráció, hogy tartsuk a tervet. (Megjegyzem, azóta még nem volt időnk elmélázni igazán erről az egészről. Feladat feladat hátán - ezt éreztük, akkor és azóta is.

Itt az utolsó kép, közvetlen indulás előtt, a gazdagréti parkolóból: ARRIVEDERCI UNGHERIA !!!

Folytatjuk ...