... igen, egy szappant, aminek semmihez sem fogható illata van, és hatékonyabb, mint eddig bármilyen sapone, amit eddig használtam. Ugyanis meg van az a szokásom, hogy cigarettázás után mindig kezet mosok, főleg a gyerekek miatt. Egy ilyen kézmosásnál vettem észre, hogy kevesebb is elég és teljesen eltünteti a cigaretta nem túl áldásos hatását a bőrön.

És hogy megint kicsit a hasunk felől közelítsek - még akkor is, ha egyesek számára más információk volnának fontosak -, el kell mondanom, hogy igen nehezünkre esik megállni, hogy ne együnk folyamatosan. Ugyanis a hűtő leve van ricottával, prosciuttoval, nem is sorolom. Szerintem híztam is, ami azért külön érdekes, mert ezzel szemben Tünde határozottan állítja, hogy ő viszont igenis fogyott. És ki vagyok én, hogy vitatkozzam vele. ;o)

A napokban kaptuk a hírt, hogy Dani évvesztés nélkül, a negyedik osztályt kezdheti meg. Alexnek pedig meg volt az első pár napja az oviban. Nem is akármilyenben! Mária nővér vezeti az intézményt. Egy 80 év körüli, választékos nyelvezetű, angyali tekintetű apácát képzelj el. Igen kellemesen elbeszélgettünk vele a magunk egyszerű módján. Észre sem vettük, hogy hosszú percek óta csevegünk.

A srácok fantasztikusan alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, ami nem könnyű az otthoni állapotokhoz képest.

A nehézségek ellenére úgy érzem, Tünde is jól vizsgázott az első közös padovai hónapunkban és remélem, ő is hasonlóképpen vélekedik rólam.

Összességében abszolút felvettük az olasz ritmust - csak úgy telnek egymás után a napok. Ez is az egyik oka annak, hogy olykor csak napokkal később reagálunk a megkeresésekre, ezért ezúton is elnézést kérünk minden érintettől. Igyekszünk utolérni magunkat. Türelem otthoniak! Türelem!

Rengeteg apróság van, ami más, mint otthon - erről majd egy következő posztomban. Előjáróban legyen elég annyi, hogy errefelé nincs csatornázva, kb. 2 évente jön a szippantós autó vagy hogy a vaj és a margarin közötti árkülönbség jóval kisebb, mint otthon.

Apropó! Dani átment Jaime Oliverbe, sűt-főz, disziti az ételeket. Sőt, még mosogat is. Ezzel búcsúzom most.

Kicsit furcsa és érdekes volt a tegnapi nap.

Hazaévre a bevásárlásból, párom azzal fogadott, hogy a fél lakásban valamiért nincs áram. Mit lehet ilyenkor tenni? Leülni és ebédelni.

Kivételesen nem olasz ihletésű étel került az asztalunkra. Olykor szeretem a maradékokat, amiből csak egy adag van. (Tudjuk, melyek azok az ételek, amiket minél többször melegítünk, annál finomabb lesz. Számomra ilyen például a csirkepörkölt, amit már galuskával összekeverve rottyantok meg újfent.)

Aztán csengettek. Tündéhez jött a körmös, akivel a rezsiszámlák befizetésekor találkozott az ügyfélszolgálat irodában. Akkor derült ki, hogy a ragazza - mert harmincnál tuti nincs több - mellékállásban műkörmös és házhoz is megy.

Mint említettem, ebéd után voltam. Stílusosan az "Eszem, tehát vagyok" c. könyvet olvastam Bud Spencer tollából, miközben Dani mellettem gubbaszt a nappali díványon. Többé-kevésbé meggyőzően igyekszik figyelemmel kísérni az olasz Forma 1-es nagydíj időmérő edzésének felvezető müsorát Giancarlo Fisichella és Jarno Trulli értő közreműködésével - csak hogy az ínyenceknek is legyen mit csámcsogniuk. A mellettünk lévő konyhából pedig beszűrődik Tünde és az olasz lányka beszélgetése, angolul.

Mily nemzetközi pillanat, mélázom el egy hosszabb pillanatra. Olaszul megy a TV, egy olaszul által megírt könyvet olvasok magyarul, miközben egy másik olasz angolul beszélget szerető feleségemmel. Mit beszélget, csacsog! úgy nőcisen.

Nagyon vártam aznap egy másik vendéget, Saci fedőnévvel, akit Saroltaként anyakönyveztek. Vártam, hogy együtt kávézhassunk, ugyanis a körmös leányzó csak egy pohár vizet kért.

Amúgy továbbra is a szokásos kérdések sorjáznak felénk otthonról. Hogy vagyunk, mi a helyzet a munkával, lakással, az oskolával, az ovival, Danival, Alexel. Erre leginkább csak hosszan tudok válaszolni, lévén hogy annyi de annyi minden történik velünk folyamatosan. (Ezért is invitálok mindenkit arra, hogy ha errefelé jár és van érkezése rá, ugorjon be hozzánk egy kávéra.)

Azok kedvéért viszont, akiket jó sorsuk nem erre vet, itt a válasz röviden. Nehezen telnek a napok. Szépíthetném, úgy facebook-osan, hogy tök hepi minden, viva Italia, de nem. Szinte minden nap új problémába ütközünk, melyek nem küzdhetőek le azonnal. Valahol már várom azt a hetet, amikor nincs új sza*ság és a feladatlista rövidebb, mint egy héttel korábban. De nem csüggedünk! Nem egy kósza gondolat vezérelt minket ide. Megterveztük és tudtuk, hogy nem lesz könnyű és tudjuk, miért csináljuk.

Hoppá, máris elkezdődött az időmérő edzés, így ezekkel a sorokkal búcsúzom tőled, és természetesen néhány képpel. (Az időmérőt a Ferrari nyerte - a szerk.)

Ci vediamo dopo !!!

Az otthoni utolsó két napról írok most. Valahol nagyon komikus, tragikomikus és igen hullámzó volt. Akkor még nem tudtuk, hogy egy többhetes hullámvasútra fizettünk be tudtunkon kívül és ez még csak a nyitány.

A szombat (júl. 28.) azzal kezdődött, hogy délelőtt tízkor közölték a költöztetők, két teherautó kevés lesz, kell egy harmadik, de azt ők nem tudnak. Szóltak már a főnöknek, aki valamikor délután majd befut, aztán majd meglátjuk.

Napközben barátoktól, rokonoktól rengeteg segítséget kaptunk a pakoláshoz és hogy simábban menjen a dolog, Danit két rokon magával vitte már a szombati ebéd után Padovába.

Estére úgy állt a helyzet, hogy lett még egy teherautó, meg is pakoltuk rendesen, de a főnök tájékoztatása szerint vasárnap helyett csak szerda magasságában érhet ki Padovába a cuccainkkal. Este még jött egy érdekesség: a padovai lakásban nincs meleg víz. Király!!! - mondtuk Tündével, de ezen akkor már csak mosolyogni tudtunk.

Vacsorára egy szinte teljesen üres lakásban találtuk magunkat. Pár műanyag tányérunk, poharunk és tisztálkodó cuccunk maradt jószerivel, semmi más. Ideális fényképtéma. ;o)

Azon gondolkodtam, vajon akiknek mindenüket elviszi a végrehajtó vagy kilakoltatják, milyen érzés, látvány lehet? Kicsit én is úgy éreztem magam, mint akinek szinte semmije sem maradt.

Vasárnap hajnalban indultunk, hosszú időre itt hagyva ezt az országot. Nem volt bennünk pátosz, emóció, csak fáradtsággal vegyített koncentráció, hogy tartsuk a tervet. (Megjegyzem, azóta még nem volt időnk elmélázni igazán erről az egészről. Feladat feladat hátán - ezt éreztük, akkor és azóta is.

Itt az utolsó kép, közvetlen indulás előtt, a gazdagréti parkolóból: ARRIVEDERCI UNGHERIA !!!

Folytatjuk ...

Hol is hagytam abba?

Ááá igen, hogy csöppet befáradtunk Tündével és úgy éreztük, minden ellenünk dolgozik. Ez volt a múlt hét.

De! Ez nem azt jelenti, hogy el lennénk keseredve. Sőt! Ettől függetlenül köszönjük sokatok biztatását, a kedves szavakat.

Azóta némileg regenerálódtunk és igyekeztük hasznosan és nyugodtabban eltölteni az ölünkbe hullott 14 napot. Strandoltunk két alkalommal négyesben, intéztünk hivatalos ügyeket, valamint Tündét elvittem romantikus mozizásra.

Ami már tuti: a padovai lakásban van már víz, áram és gáz - ezek visszakapcsolása volt a két hét csúszás fő oka. Aztán az is biztos, hogy e hét szombaton, július 28-án jönnek a költöztetők és megpakolják a két(!) teherautót. Hogy gyorsabban és zökkenőmentesebb legyen minden, itthon barátok és rokonok is segédkeznek majd. Továbbá az is fix, hogy másnap, vasárnap, azaz július 29-én reggel indulunk saját autóval Padovába.

Terveink szerint kiérkezésünkkor két rokon és Dani fiunk már kint lesz - ők alkotják majd a fogadó bizottságot, mert az olyan kalandos dolog.

Így a szombat és a vasárnap számunkra hosszú lesz, ezért megérdemlünk egy kis pihenőt hétfőn ... vagyis megérdemelnénk, ha nem lenne hétfőn 9:30-kor jelenésünk Signora Rampazzonál, aki az iskola és az óvoda vezetője. Mivel nyelvtudásunk még nincs azon a szinten, szükségünk van egy tolmácsra, de eddig még nem találtunk.

Ma találkoztunk egy baráti családdal, akik azt mondták, tök jól nézünk ki, nem is látszik a költözés miatti stressz. Ez bíz Tündének és nekem is igen jól esett.

A legközelebbi viszontlátásig: ARRIVEDERCI !!!

Az elmúlt két hét - és talán még a következő is - arról szólt, hogy folyamatosan pluszfeladatokkal és többletkiadásokkal kellett szembenéznünk. Amint megoldottunk egy problémát, rögtön jött a következő.

Az elmúlt hét arról szólt, hogy a legtöbb embertől, akiket ismerünk és szeretünk, elbúcsúztunk. Azért most, hogy az utolsó két-három hetünk már tényleg csak a költözéshez szorosan kapcsolódó tevékenységekről szóljon.

Ciao a tutti !

Üdv Egybegyűltek !!!

Még 30 nap! (vagy helyesebb volna azt írni, már csak?)