Legutóbbi bejegyzésemben ígértem, hogy még 2018-ban jelentkezem egyszer.

Hááát, nem sikerült a már oly sokszor emlegetett olaszos sebességünknek köszönhetően.

De most itt vagyok és leróva restanciámat ott folytatom, ahol abbahagytam …

Dani két osztálytársa nálunk és karácsonyi ünnepség az iskolában

December 20-án Alessio és Leonardo látogatott hozzánk iskola után, pár órára.

Nem akarok párhuzamot vonni a hasonlókorú magyar és az olasz gyerekek között. Legyen elég annyi, hogy gyorsan feltalálták magukat a nyelvi korlátok ellenére és Dani is igyekezett a maga biztonsági módján együtt lenni velük. Koncerteset játszottak, mikrofonnal, dobbal és zongorával. Azt gondoltuk a nutellás palacsinta tuti lesz, de nem aratott osztatlan sikert (fejenként 1-1 palacsinta fogyott a két olasz kisfiú jóvoltából). Vagy csak illemből fogyasztottak annyira visszafogottan?

Másnap volt a karácsonyi ünnepség, melynek lebonyolításáért igen hálásak voltunk az iskolának. Először is szinte semmi beszéd vagy szavalás, hanem csaknem egész végig zene és ének, másodszor pedig nem másfél, sőt még egy órás sem volt a program – az egész műsor ha kitett 30 percet, talán sokat is mondok. Utána pedig osztályfényképek készültek Babbo Nataléval (Karácsony Apó = Télapó) együtt, majd egy kis panettone („karácsonyi kalács”) járt minden tanulónak, így Daninak is, akinek ez igencsak tetszett.

Dani koncertezés közben

Dani osztálya és Babbo Natale - az utolsó tanítási nap végén

Milánói villámlátogatás

Szűk 3 órás autóútra van tőlünk Milánó és még fél óra bejutni metróval, valamint gyalogszerrel a belvárosi főkonzulátusra – mivel az autót leraktuk egy külvárosi részen, elkerülendő a dugót.

Hivatalosan kezdeményeztük ugyanis nyilvántartásba vételünket, miszerint életvitelszerűen Olaszországban élünk, amiről majd egyszer kapni fogunk hivatalos papírt is, hogy oké.

Aztán jött az ebéd, amihez a konzulátuson dolgozó egyik kedves hölgytől kértünk helyszínjavaslatot. Bár húsz percet várni kellett az asztalra, mindannyiunk egyöntetű véleménye szerint bőven megérte. Azt hiszem, csak közelíti az ebéd utáni állapotunkat, ha úgy fogalmazok, teleettük magunkat.

Tervünk szerint legalább sötétedésig maradtunk, hogy a Dóm környéki adventi fényeket élvezhessük. A srácok jól bírták a hosszú sétát és élvezték a metrózást is.

Kicsi a rakást játszottunk a Dóm előtt

Csöppet a karácsonyi napokról

Az olaszok már dec. 6-a környékén feldíszítik lakásaikat, környezetüket és onnantól kezdve egészen vízkeresztig a karácsonyfa is áll. Mi egy hibrid verziót alkalmaztunk: kívül-belül mi is díszítettünk december elején, de a fát csak szenteste napján öltöztettük föl. Ételekben is inkább a magyar hagyományainkat tartottuk szem előtt. Volt halászlé, rántott hal és krumpli saláta, továbbá december 25-én OREO torta, hiszen aznap lett Dani tízéves! ;o)

Ezekre a napokra (dec. 23-a estétől 27-e délelőttig) hermetikusan elzártuk magunkat a külvilágtól. Csak egymással foglalkoztunk. Ettünk-ittunk, játszottunk, beszélgettünk, filmeket néztünk és pihentünk.

A fát Dani és én díszítettük fel, Alex tanácsait is figyelembe véve

Alex a Jézuskától/Mikulástól kapott tűzoltó ruhában, rendőrrel a kezében

A szülinapi torta megkóstolása előtti pillanat

Jégkorcsolya – kezdő és haladó szinten

A kompenzációs program keretében – ledolgozandó az ipari mennyiségű elemózsiát – több ízben ellátogattunk az egyik padovai jégpályára korizni, ami egy kis téren került kiépítésre december eleje és január eleje közti időszakban.

Alex és én képviseltük a kezdő csoportot, Tünde és Dani pedig a haladót. Összességében élvezetes program volt, főleg, hogy utána süti és kávé következett, jól megérdemelten.

Alex értő (és féltő) kezekben próbálgatja eme szép téli sportot

És jómagam - itt még nem törte föl a lábamat a korcsolya, így a mosolyom természetes

Előszilveszteri vonatozás Velencébe

Egy hirtelen ötlettől vezérelve december 30-án elvonatoztunk a gondolák városába. Ezzel több legyet ütöttünk egy csapásra. Először is végre kimozdultunk szeretett Padovánkból, másrészt együtt vonatoztunk mind a négyen Olaszországban, harmadszor pedig meséltünk ezt-azt a gyerekeknek a városról, végül pedig egy abszolút elfogadható árfekvésű, kevésbé turistás éttermet is kipróbálunk. Ezen a napon nagyon kegyes volt hozzánk az időjárás. Gyönyörű napsütés és 9 fok Celsius fogadott bennünket, ami egészen a délutáni negyed ötös távozásunkig kitartott.

Sirály ez a Szent Márk tér

No komment

Frecciarossa, amivel Padovából Velencébe suhantunk bő 20 perc alatt (Dani kicsit másik dimenzióban - a szerk. ;o)

Prato della Valle, ahol a szilveszteri bulit tartják

Este 10 körül céloztuk meg a belvárost. Az odafele úton kicsit elszontyolodtunk, mivel embert alig láttunk az utcákon és minden túlságosan csendes volt. Aztán koncert hangjaira lettünk figyelmesek, így elindultunk a zaj irányba. Megérkezve Padova ovális terére – ami a maga 90.000 m2-ével nem mellesleg Európa második legnagyobb tere a moszkvai Vörös Tér után – egy óriási buli fogadott, több ezer emberrel, nagyszínpaddal, DJ-vel és éjfélkor természetesen tűzijátékkal, amiből sajnos túl sokat nem volt módunk élvezni, mivel Alex nagyon fázott, ezért idejekorán hazaindultunk.

A buli helyszíne - gyülekezünk ...

Slaps and beans

És egy 2019-es újdonság csak nektek, csak most, csak itt: megtudtam, hogy létezik egy olyan verekedős, számítógépes játékprogram, ahol a két főszereplőt Bud Spencer és Terence Hill fizimiskájra készítették el „pofonok és bab” néven.

… a folytatásban pedig – mármint a következő bejegyzésben – a 2018-as évet értékelem az én szemüvegemen keresztül.

Addig is csók, pusszantás, ölelés, kacsintás.

MOSOLY. SZENVEDÉLY. ITÁLIA

Nyugi, mindent meg tudok magyarázni!!! Csak olvasd végig.

Advent

Igen, itt is elindult az „áhítatos hetek” szakasza az évnek. A város bár már díszbe borult, vajmi keveset láttunk eddig belőle, viszont feldíszítettük a lakást, még az erkélyre is tettünk villogó díszeket (nem akartunk ugyanis lemaradni a szomszédoktól ;o)

És természetesen néhány karácsonyi üdvözlő lapot is útnak indítottunk a világ különböző pontjaira.

Dani tervei alapján feldíszített gyerekszoba

Festa della torta (dec. 7.)

Ez egy ismétlődő esemény, fogyasztható formában történő adakozást jelent (szó szerint ;o), ezzel is támogatva saját óvodánkat, iskolánkat, hogy szebb és jobb legyen. Minden szülő vihet édességet és ezek közül lehet választani oly módon, hogy fizetsz érte az óvónéniknek.

Az idei évre kb. 100 eurós összeget célzott meg az ovi, ami fedezi a szekrények és polcok beszerzését. Ehhez mi almás sütivel járultunk hozzá, amit 8 euróért árultak, cserébe pedig mintegy 12 euróért vásároltunk másoktól, másféle finomságokat, amiből az egyiket megettük, a másikat pedig elvittük a másnapi Télapó ünnepségre (erről még később külön is említést teszek egy bekezdésnyi lendület erejéig). A festa utáni hétfőn írta Mattia, aki úgy néz ki, mint a kilencvenes évek közepén igen sikeres Spin Doctors rock zenekar frontembere (azaz hippis), amúgy a mi „SZMK” képviselőnk, szóval azt írta a WhatsApp csoportba, hogy 275 euró gyűlt össze, ami új rekord. Complimenti a tutti – válaszoltam kurta egyszerűséggel.

Télapó (dec. 8.)

A pénteken tartott tortás bulit cukortartalmilag szombatra még nem tudtuk kiheverni, amikor is jött a Padovában és annak környékén élő magyarok által szervezett Télapó ünnepség.

Úgy kerültünk ide, hogy felfedeztünk egy hirdetést, miszerint a padovai Szent István (igen, a magyar király) templom mellett tart ilyesfajta festát, ahová miden kisgyerekes családot nagy szeretettel várnak. Mint kiderült, a bő ötven családból mi voltunk az egyetlenek, akiknél mindkét szülő magyar volt.

Lehetett mézeskalácsot is sütni, Dani és Alex nagy örömére, én pedig építgetve kapcsolatrendszerünket, összeismerkedtem három család egy-egy tagjával. Többre nem nagyon volt idő, lévén hogy késve érkeztünk, így másfél óra állt rendelkezésünkre enni, inni, ismerkedni és a Télapótól (vagy ahogy itt mondják Babbo Natale, azaz Karácsony Apó) átvenni az ajándékcsomagokat.

Mézeskalács gyártás a Télapó ünnepségen

Na, vajon mit rejt a csomag???

Kis keddi kirándulás (dec. 11.)

Ezt a féltitkos projektet vasárnap találtuk ki – én ezért az extrém vércukor szintünket teszem felelőssé (lásd torta és Télapó festa). Úgy okoskodtunk Tündével, hogy kell egy kis idő csak kettesben és egy kis mozgás is, hármasban Alexszel. Keddre esett a választásunk, mivel aznap, december 11-én, 10-12 fokot mondott az előrejelzés. És úgy is lett! Gyönyörű napsütés volt. Délelőtt kávéztunk, sütiztünk (tízórai = merenda), csöpp romantikát belecsempészve. Aztán elmentünk Alexért az oviba, majd beültünk egy kis étterembe, ahol kijött a szakács elmondani, miket készített mára. Étkezés közben pedig jött egy forgatócsapat, kamerával, mikrofonnal, meg minden, és a tulajjal készítettek interjút, a hely szellemiségével kapcsolatosan – ugyanis a falakon jellemzően ázsiai gyerekek portréi szerepeltek és egy tábla, mely egy konkrét személyre utal, aki számára igazságot követelnek.

Aztán kocsiba pattantunk és bő húsz perc múlva, már a közeli hegyek között kanyarogtunk.

Az eredeti terv szerint rövid kirándulás és egy újabb kávé-süti periódus következett volna, de Alex úgy döntött, gyakorolja a szieszta hagyományát. Így nem maradt más hátra, kocsikáztunk vagy két órán át. Tündének nagyon tetszett a táj, amit mutatattam neki. Még biztos visszatérünk ide, ahol – a Padovától nyugatra fekvő természetvédelmi területen – rengeteg termálforrás található és persze ezáltal spa wellness vendéglátó egységek is leledznek nagy-nagy örömünkre.

A másik fürdő csak jövőre (dec. 12.)

Kedvenc szappanoperám jövőre is folytatódni fog. Annyi a jó hír, hogy legalább a gyerekek fürdője lett kész, így akár kádas verzióban is lehetőségem van csobbanni, ha úgy tartja kedvem, anélkül, hogy eláztassam az alattunk lakókat.

Alex játszótársa (dec. 13.)

Alex valahogy nehezebben dolgozza föl, hogy mindenki olaszul beszél körülötte, ezért nem is nagyon akar megszólalni ezen a nyelven. A remény szikrája azért meg van. Amikor érte mentem egyik nap, boldogan közölte, hogy együtt játszott egy kisfiúval. (Ez nagy szó, mert eddig leginkább egymagában töltötte délelőttjeit. Viszont az is igaz, hogy jellemzően széles mosollyal „adták át” Alexet, mikor érte mentünk.) Szóval nem veszett ügy ez, csak másképp játszódik le.

Dani két barátja meglátogat minket, mi meg Milánót

És kicsit a jövőről.

Kedden, dec. 18-án elugrunk Milánóba, a főkonzulátusra, és ha már ott vagyunk, úgy tervezzük, sötétedésig ott is maradunk, hogy megtekintsük a belváros ünnepi fényeit.

Nagy nehezen, úgy tűnik, végre sikerül összehozni az első közös programot Dani és osztálytársai között a mi szervezésünkben. Pontosabban ketten ellátogatnak hozzánk suli után, csütörtökön (dec. 20.). Kíváncsian várjuk, hogy alakul majd a dolog és a dec. 21-i karácsonyi műsort is Dani sulijában …

Dani iskolai menüje - havonta ismétlődnek az étkek. Végignéztem, aztán nagyot nyeltem ;o)

Idén még jelentkezni fogok egy bejegyzés erejéig.

Addig is mindenkinek jó készülődést az ünnepekre!

Ci vediamo ;o)

FŐBB HÍREINK, RÖVIDEN – az elmúlt két hét eseményeiből szemezgetünk:

• voltam Pesten pár napot,
• ismét szétvésték mindkét fürdőszobánkat,
• tettünk egy újabb oldalazó lépést a házi orvos választáshoz, valamint
• túl vagyunk az első közös Mekis reggelin is.

BUDAPESTI RÖVID HÉTVÉGE

Péntek hajnalban indultam Pestre és vasárnap estére értem vissza Padovába.

Most nem untatlak a részletekkel, miként kerekedett ki ez az út, mik voltak az előzmények – amúgy ez egy külön bejegyzést megérne –, a lényeg, hogy rohanós, nagyon tömény és persze emóciókkal teli napok, órák, pillanatok voltak.

Ha nem is mindenkivel, de sikerült családtagokkal, barátokkal találkozni és kicsit elcsevegni. Kivel telefonon, kivel egy kávé vagy egy kézfogás erejéig, kivel egy ebéd vagy reggeli kíséretében, kivel autózás közben és voltak, akikkel egy-két sör elfogyasztása alkalmával.

Furcsa volt két és fél napig csak magyarul beszélni, nem használva ezalatt olasztudásomat. Aztán izgalmas volt az út is, a maga bő 8 órájával és két határátlépésével, az időjárás és a beszélt nyelv változásával. (Amúgy egyedül még sosem utaztam külföldre, főleg nem autóval.)

Összességében vittem is, hoztam is dolgokat és persze emlékeket.

Erről a pár napról fényképek nem készültek, igazából nem is tudom, miért …

BEÁZÁS – 3. BEFEJEZŐ(?) RÉSZ

A zuhanyzós fürdőszobánkat „szedték szét” először a közös képviselő által idehívott szerelők, akik megállapították, hogy a korábbi, általunk hívott szerelők végeztek rossz munkát és ezért áztattuk el újra az alattunk lakókat, amit egyébként a mi szerelőnk nem ismer el, ezért kölcsönös perlekedés várható közöttük. De!

Két nap alatt megcsinálták patentra. Tutto bene – mondták megnyugtatóan, majd hozzátették – 2 napig még ne használjuk, de aztán mehet, ami belefér. Így is tettünk.

Most a helyzet az, hogy a tudomisénhányadik levelet írom a közös képviselőnek, Valentinának, mivel tegnap délután, kissé idegesen kopogtatott Giovanni, az alsó szomszéd, hogy annyira nem tutto bene az a fürdő. Így most az következik, gondolom, hogy harmadjára is feltörik a burkolatot és szétvésnek ezt-azt, mindezt úgy, hogy a másik, kádas fürdőnk még nincs is kész – ezért a kérdőjel az alcímben.

Folyt. köv.

(Tájkép csata előtt ...)

HOGYAN LEHET(NE MÉG) HÁZIORVOST VÁLASZTANI?

Az eredeti verzióról már többízben írtam (olasz munkaszerződés vagy személyi és minden megy a maga útján).

Mivel nekünk jelenleg még egyik sincs, viszont van két gyerekünk, akiket beírattunk óvodába, iskolába, amiről van pecsétes papírunk, továbbá vagy nekik EU-s egészségbiztosításos kártyájuk (ez többek közt azt is feltételezi, hogy a magyar TB/EB befizetések rendben vannak), ezért odáig jutottunk, hogy találtunk egy hivatalt, ahol e dokumentumok alapján hajlandóak elbírálni a kérdést az eddigi azonnali elutasítás helyett. Tehát az „oldalazó” kérdés most az, részesülhetnek-e térítésmentes orvosi ellátásban a srácok legalább addig, amíg valamelyikünk munkát szerez.

Egy hete küldtük el a szükséges dokumentumokat szkennelve, amire eddig csupán annyi válasz érkezet, hogy köszönik és felveszik a magyarokkal a kapcsolatot, ellenőrizendő, hogy tényleg él-e a TB/EB-nk, stb. Ezzel együtt, az az érzésünk, ők sem tudják, mi pontosan a jogállás és a kötelezettségek köre ebben a konkrét esetben. Ahogy szoktuk volt mondani már-már rutinosan hasonló helyzetekben: majd meglátjuk.

McDONALD’S, OLASZORSZÁGBAN? NOOORMÁLIS???!!!???

Most mondhatnád pestiesen sikkes mosdatlanszájúsággal, hogy elkurvultunk, de ennél azért árnyaltabb a kép.

Tudvalévő, hogy Padovában összesen 5(!) Meki található. Ebből egy 6:30-tól, egy 7:30-tól nyitva van, a többi 9 és 11 óra között nyit. Azt tapasztaltunk, hogy az olaszok 99%-ban a szokásos reggelijükhöz szeretnének hozzájutni, mint bármely caffetteria vagy bár esetében. Röviden: inni akarnak egy kávéalapú forróitalt és valamifajta édes pékterméket melléje. Nos, mi pont ezért mentünk oda … vagyis majdnem, de ez most lényegtelen.

Szumma szummárum, szép volt, jó volt, meg fogjuk ismételni – persze nem túl sűrűn, de olykor kell egy kis bűnözés, úgy olaszosan.

(A srácok odavoltak a reggeliért ;o)

(Tünde kávéja)

(A kávéról még annyit, hogy készült egy hiánypótló „térkép” arról, egymáshoz képest hol drágább vagy éppenséggel olcsóbb egy csésze fekete olaszhonban. A sötétkék a legolcsóbbat, a sötétbarna a legdrágábbat jelzi.)

… és most kaptuk a hírt, mely szerint este fél kilenckor, Alex, padovai illetőségű lakos, kezében egy játék elektromos gitárral azt énekli, hogy: „Virágom, virágom ... virágom, virágom … virágom, virágom …”. Vajon ő is látta a facebookon terjedő kisfilmet, amit a Queen budapesti koncertje előtt rögzítettek egy hajón, ahol az énekes próbálja AZT a dalt? Szinte bizonyos. De hogyan talált rá? Ez a nagy kérdés itten emberek!!!

A következő részben pedig szót ejtek többek közt Dani és az olasz nyelv jelenlegi kapcsolatáról.

Mosoly. Szenvedély. Itália

Ci vediamo a tutti

AZ IDŐJÁRÁSRÓL …

Írtam előző bejegyzésemben, hogy október végén befűtöttünk. Annyival árnyalnám a dolgot, hogy napközben egyáltalán nem megy a fűtés, délelőtt 10 és délután 2 között az egyik erkélyünkre süt a nap, így ebéd után ki is lehet ülni, kávézgatni, beszélgetni. Persze azért a november az november: ködösek a reggelek és az esték.

KIÁLLÍTÁS VAGY VÁSÁR?

Igazából nem tudtuk eldönteni.

Itt „fiera”-nak hívják. Talán a régen volt BNV kiállítások, a bolhapiac és a kirakodóvásár egyfajta keveréke. Volt itt minden. Sportágválasztó, ahol Dani kipróbálta az íjászatot és kicsit jégkorizott is. Felléptek táncos párok és csoportok (pl. tangó, keringő) – Tünde nagy örömére. Aztán rengeteg csecse-becse, műszaki cuccok, karácsonyi díszek, terepasztal és még ki tudja, mi minden. Továbbá amerikai motorok és autók, autentikus édességekkel. És természetesen volt lehetőség enni és inni is. A fiúk „olasz” hamgurgert kértek, a „felnőttek” leginkább egy vörös sört kóstoltak meg, abból is a bolognai(!) kézműves verziót. (Ez utóbbi meglepően jó volt.)

ÚJABB FEJEZET BEÁZÁS ÜGYBEN – MERT VAN ÁM BÍZONY !

Erről már rég írtam – mivel úgy volt, hogy minden rendben van, de nem.

Legutóbb odáig jutottunk, hogy „szétkalapálták” mindkét fürdőszobát és kicserélték a csöveket, amit rendben kifizettünk, majd a biztosító képviselője is dokumentálta a történteket. Majd egy hónapnyi csend. Erre múlt héten, az esti órákban csenget az alattunk lakó új szomszéd, hogy gond van.

Nem akarom hosszúra nyújtani. Most ott tartunk, hogy a mi szerelőnk nem ismeri el, hogy rossz munkát végzett volna, ezért a ház közös képviselője úgy döntött, megcsináltatja rendesen mással, majd bepereli a mi szerelőnket, mivel semmilyen hajlandóságot nem mutatott a kompromisszumra. Ennek folyományaként jövő szerdán ismét „szétkalapálják a’ összes fürdőszobát” … hát nem fantasztikus??? ;o)

EGYÉB BOSSZÚSÁGOK

Mivel még mindig nincs „lakcímkártyánk” (olaszul: residenza), továbbra sem tudunk értelmesen megtenni dolgokat. Pl. ebédet befizetni a srácoknak, felvetetni magunkat az itteni TB-rendszerbe, orvost választani, stb.

Talán hétfőn tudok valamit intézni orvos ügyben a srácoknak, viszont az ebédkérdés még pár hétig kérdés marad.

… EZÉRT (IS) GYORS HAZALÁTOGATÁS …

lesz a megoldás. Ügyintézések banki és mobiltelefonos témában, gyógyszerek (amik otthon sokkal olcsóbbak, mint itt) és élelmiszerek (akit csak otthon vannak) megvétele. És ha már otthon vagyok, akkor gumicsere télire, pár gyerekruha és cipő (amit Tünde vett neten) elhozatala mellett még pár családtaggal és baráttal is tudok egy rövidet találkozni. Nagy rohanás lesz, de nincs mit tenni … legalább is ez a terv a november 16-ai hétvégére.

DANI

Talán Danival történik a legtöbb dolog.

Egyre több szót, kifejezést ért olaszul és továbbra sem akad fenn azon, hogy valamit nem ért – ellentétben Alexszel, aki kifejezetten morcos olykor emiatt, ahogy azt jómagam megjósoltam még tavasszal, otthon.

Szóval Dani olykor igencsak meg tud lepni. Korábban írtam főzési ambícióiról, mostanában kreatívoskodik: úgy döntött, már most elkezd készülni a Karácsonyra, ezért elmentünk tobozt szedni, itthon pedig pár papírdíszt már le is gyártott előre.

Mivel imádja a fényfüzéreket, ezért vehetett magnak még egyet, egy „olaszt”, a másik 5-6 mellé. Ezt egy szupermarketban vettük meg, és ha már ott vagyunk a hétvégéi nagybevásárlást is elintéztük egy füst alatt. Így esett, hogy Dani az akciós újságot alaposan átböngészte és bejelölte, mit szeretne.

Annyi még idekívánkozik, hogy Tünde meghívta Dani pár osztálytársát valamelyik napra, hogy együtt játszhassanak nálunk és kicsit ismerkedjünk is, valamint az, hogy ma, november 9-én, pénteken „gesztenye nap” van a suliban …

…

Már majdnem élesítettem ezt a bejegyzést, amikor Tünde valami olyat mutatott, amit kér lenne nem megosztani veletek.

Dani ellenőrzőjében külön oldal van fenntartva arra, hogy a szülőket időben értesítsék az iskolai sztrájkokra. Ez milyen már!!! Persze aki kicsit is járatos az olasz belügyekben, az tudja, hogy a taljánok különleges kapcsolatban vannak a sztrájkkal. Szóval a lényeg az, hogy bejegyezték az első ilyen alkalmat, így hétfőn Dani sulijában sztrájk lesz, méghozzá „C” besorolású, ami annyit tesz, hogy a szülőket is meginvitálják. Ez olyannyira így van, hogy külön fel is hívtak, hogy megkérdezzék, számíthatnak-e ránk. Persze, hogy igent mondtam!!! ;o)

Mosoly. Szenvedély. Itália

Ci vediamo a dopo ;o)

A mostani bejegyzésre tulajdonképpen ennyi elegendő is lenne, hisz ezek a címszavak lefedik az elmúlt napok eseményeit.

Nyugi, nem úszod meg ennyivel.

KIS TORNA

Tünde talált egy szórólapot, amin 3-9 év közötti gyerekeknek tartanak heti két alkalommal játékos-átmozgató-mittoménmilyen tornaórát. Kaptunk is az alkalmon, mivel az iskolában nincs tornaóra és mind Dani, mind pedig Alex igényli a mozgást, még ha kapálóztak is, amikor megtudták, milyen merénylet készül ellenük. Egyelőre vegyes tapasztalatokkal viseltetünk a foglalkozások iránt, de még nem döntöttünk véglegesen, meg aztán, szokásosan le is betegedtek a srácok.

VÍZSZÁMLA

Ez a rövidke rész a „még mindig mindent összehasonlítunk az otthoni árakkal” attitűd miatt került be a mostani jegyzetembe. Röviden annyi erről, hogy a budapesti vízdíjhoz képest vagy négyszerese az itteni tarifa. Ellenben a villanyszámla elég tűrhető összegre rúg.

KALANDOZÁS

Bő egy hete, vasárnap egyedül kalandoztam a környéken. Az volt az idei utolsó, még kellemes hőmérsékletű hétvége. 24 fok volt azon a vasárnapon. Autóval mentem egy darabig, majd hegyet másztam intenzív jelleggel, végül megpihentem Teolo városka központjában lévő kis kávézójában. Aztán ismét autóba pattantam, egy helyen még megálltam pár képet készíteni, majd hazagurultam. Ez összesen 3,5 óra volt. Furcsa volt és érdekes. 

Már jobban értettem az emberek beszédét és a környéket is sajátomnak éreztem, azért többnyire felülkerekedett bennem a turista identitás. Nehéz ezt megfogalmazni … mindenesetre arról, hogy hol van Teolo és miért érdekes ez a környék, még ki fogok térni egy következő bejegyzésemben.

BEFŰTÖTTÜNK

Egészen pontosan október 28 délutánjáig tartottuk magunkat. Végül befűtöttünk.

Valahol jó érzés, hogy itt a november és még csak most durrantottunk be otthonunkban. (Remélem, annyival hamarabb is zárhatjuk majd el tavasszal, amennyivel később indítottuk el a magyar viszonyokhoz képest.)

NINCS ISKOLA

Most nem (csak) azért nincs iskola, mert Dani újabb megfázás-lázas periódusban volt, hanem azért is, mert meglehetősen szélsőséges időjárás honol környezetünkben.

Olaszország több tartományára is kiadták a narancs és a vörös riasztást, hol árvízveszély, hol földcsuszamlás, hol pedig viharos erejű szél vagy ezek együttes megléte miatt. Vasárnapról hétfőre a Brenner-hágót is lezárták, a velencei Szent Márk téren bő egy méteres víz áll - ahol egyébként előző nap a helyi maraton befutója volt, akkor fél méteres vízben -, aztán a Pó szintje több ponton az árvizi határérték környékén mozog és talán hallottátok, hogy pár napja Rómában micsoda jégeső zuhatag tarolt.

Ebből itt, Padovában (még) nem érezni semmit, csupán erős a szél és sokat esik. Amúgy 15 fok körüli a levegő hőmérséklete. Ezzel együtt úgy döntöttek a helyi elöljárók, hogy október 29-én és 30-án zárva kell tartani a tanintézményeket. Megjegyzem, szerintem 31-én is zárva lesz ugyanezen okokból és akkor már csak november 5-én nyitnak újra Mindenszentek és Halottak Napja miatt.

Szóval az iskolai kényszerszünetet mi akkor konstatáltuk, amikor Danit 29-én reggel én vittem alma máterébe. Olaszosan kezeltük a helyzetet. Mert ugye mi tévők is legyünk 8:10 perckor egy autóban, iskolatáskával felszerelkezett gyermek társaságában? Beugrottunk Danival egy kávézóba, ahol csokis és mandulás péksütit ettünk, hozzá capuccinót és latte macchiatót (fogalmam sincs, ezeket miként kell helyesen leírni ;o) kortyolgatva. És ahogy az dukál, az asztalokra kihelyezett újságok egyikébe bele is olvastunk, többek közt megtudva, hogy mily ronda idő volt, van és lesz.

A végére egy Alexes-reggelizős és egy Fiatos-kirándulós képet teszek.

… hogy a sok probléma részletezése mellett, mi vált ki bennünk mosolyt és jóérzést. 

De!!!

Megragadom az alkalmat, hogy először megköszönjem neked, hogy engem/minket olvasol. Tudd, hogy több, mint 100 hasonszőrű hölgy és úr társaságába csöppentél.

És akkor azok a bizonyos örömök.

Tünde gondolt egyet és vásárolt zöldség és gyümölcsmagokat, -palántákat, amit együtt ültettünk el a felparcellázott, közös kertbe. Ha minden jól megy, lesz jövőre zöldborsónk, sárgarépánk, petrezselyem zöldünk, spenótunk, továbbá málnánk, áfonyánk és eprünk.

Az ültetés közepette a szomszéd nénivel is összeismerkedtünk, aki elmondta, hogy nagyon régen egyszer járt Budapesten és nagyon tetszett neki. Ő a harmadik, kvázi nagymamakorú hölgy a közeli szomszédságból, aki kedvesen társaságunkat kereste.

Aztán vasárnap voltunk egy közeli vásárban, ahol egy nagyon régi verklin játszott egy idős bácsi. Rövid szóváltás után kiderült, hogy nemrégiben járt Jászberényben, egy hasonló vásárban és többen meg akarták venni tőle a hangszert, de kategorikusan kijelentette, hogy nem eladó.

E hét kedden elnök voltam. Pontosabban levezető elnök. Egy közgyűlésen. Alex óvodájában. Történt ugyanis, hogy a szokásos szülői értekezlet kapcsán „SZMK” tagokat is választani kell, ami kizárólag szigorú rend szerinti – elvileg titkos – szavazással lehetséges. Ehhez pedig kell egy elnök, mivel a szavazás eredményét jegyzőkönyvezni kell, amit az elnök hitelesíti. Ezt nem szokták szeretni a szülők, mert a legvégéig ott kell lenni, ellenben a többiekkel, akik gyorsan leadják a szavazataikat és már el is iszkolnak. Szóval, amikor nekünk szegezte az óvoda vezetője a kérdést, ki vállalkozik az elnöki posztra, igyekezett mindenki szemkontaktust kerülve úgy csinálni, mint aki nincs ott. Én viszont, mint egy jóllakott napközis, mosolyogva pislantottam az igazgató asszonyra, aki ezt keringőre való felkérésnek vette. Így esett, hogy a 16:15-kor kezdődő szeánsz számomra 19:05-kor fejeződött be, amivel – úgy éreztem – beloptam magamat a többi szülő szívébe. Mondjuk ki kereken, hős lettem.

Multikulti – egy nyelvi kurzus margójára

Ma volt Tündével az első óránk az Önkormányzat által finanszírozott, kijelölt oktatási intézmények által megszervezett és lebonyolított olasz nyelvtanfolyamon. Ugyanazt a tanárnőt kaptuk, és ha jól értelmeztük, akkor Tündét haladó és pedig középhaladó csoportba osztottak be.

Emlékszem arra, midőn friss diplomásként arról álmodoztam, hogy egy multi cégnél, soknemzetiségű csapattal közösen dolgozunk valamin, ami nagyon cool. Mondom álmodoztam, mert egyebet nemigen tettem érte jó pár éven keresztül, így elérhetetlen is maradt.

Persze dolgoztam nagyon nagy cégnél, ahol francia, angol, német, olasz főnököm volt, de a csapat színtiszta magyar volt. Bezzeg most!

Az első alkalommal megtudtam, hogy venezuelai, brazil, afgán, szenegáli és orosz lányokkal, fiúkkal vagyok körülvéve. Az már csak hab a tortán, hogy a maestra (tanárnő) oda meg vissza van Budapesttől, a fürdőktől és az ételektől. Továbbá az a tény is színesíti a képet, hogy egyáltalán nem hajlandó lassabban beszélni. Óhatatlanul is elhelyezi magát ilyenkor fejben az ember magát a többiekhez képest. Összességében elmondható, hogy a legtöbbjüknek nagyobb a tapasztalata társalgás terén, viszont a nyelvtanra és a kiejtésre kevesebb hangsúlyt fektettek, mint én. Izgalmas lesz, na.

A végére most Dani került, egy érdekes történettel, ami tulajdonképpen kettő.

Danit meghívta egyik osztálytársa, Martina a szülinapi bulijába. Én és Alex vittük el Danit. A bulit egy, a parókia által bérbe adott helyiségben tartották, a templommal szemben. Ahogy beléptünk, egy ismerős arc fogadott minket. Mária nővér volt az, Alex „régi” ovijának vezetője. Isteni mosollyal az arcán csapta össze kezét. Alig hitt a szemének, hogy mi vagyunk azok. Mondtam is neki, hogy bizony kicsi a világ.

Az ünnepelt kislány apukája nagyon kedvesen odahozott nekünk egy kis édességet, üdítőt, később pedig egy kis pezsgőt (bár lehet, frizzante volt az), és az anyukának is volt pár kedves szava hozzánk, mivel a buli végére (torta és ajándékok) már teljes létszámban, Tündével kiegészülve képviseltettük magunkat. Távozásunkkor igyekeztünk nagyon megköszönni mindent. A lehetőséget, hogy ránk, Danira (is) gondoltak.

Már otthon, lefekvés környékén úgy éreztem, egy SMS-t még elküldök nekik, jelezve, hogy Dani és Alex is nagyon jól érezte magát, nemcsak mi. Csak másnap reggel volt módom elolvasni viszontválaszukat, amiben szinte elnézést kértek, hogy nem tudtak velünk többet foglalkozni a sok szervezés mellett és még annál is jobban köszönik, hogy ott voltunk, valamint remélik, hogy mihamarabb újra találkozunk.

Lehet ezt fokozni? Talán annyival igen, hogy a buli legvégén Martina, az ünnepelt két barátnőjével és Danival csócsóztak egy jót. Ezt a képet tettem be a mai irományba, dokumentumként – csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy Martina pöttyös felsőben látható.

Ci vediamo a tutti.

Pusszantás, ölelés!!!

A cím szerint most problémákat kellene sorolnom. Ezt kicsit később, előtte egy kis színes.

A nyelvtanulásról

Elvileg október közepétől egy államilag támogatott, helyi iskolák által szervezett nyelvtanfolyamra iratkoztunk be párommal, ami heti két alkalmat jelent és májusig tart. Kíváncsian várjuk, milyen lesz a színvonal – főleg, hogy volt egy bangladesi srác, aki egy árva kukkot sem tudott olaszul.

Hogy biztosra menjünk, jövő héttől folytatjuk „kedvenc olasztanár néninkkel”, Mártival a bő másfél éve megkezdett, következetes tanulást, fókuszálva az állásinterjúkra, meg ilyesmikre.

Közlekedés autóval

Ez is egy olyan dolog, ami eltérő az ország egyes területein.

Vezettem már többek közt Milánóban, Firenzében, Nápolyban és Szicíliában. Nekem leginkább a nápolyi habitus fekszik, bár sokak számára azok őrültek és kevesen érzik magukat komfortosan egy viszonylag déli forgalomban.

Itt, Padova környékén ehhez képest idegesítően lassan, nyugodtan, kimérten gurulnak az autók. Ami közös az itteni és a Palermo környéki vezetési stílusban, hogy ha egy autó kikanyarodik a főútra, akkor csak nagyon lassan gyorsít, tehát a mögötte haladónak legtöbbször lassítania kell. Ezen felül itt, amikor a lámpa zöldre vált, akkor is igen lassan indulnak meg az autók, szemben például a pesti forgalommal, ahol szinte kilőnek az autók, mint az idegbajos versenypilóták.

Szóval én inkább nápolyi stílusra készültem, így nekem is szokni kell a nyugis, kevésbé lendületes módot. Egy viszont biztos. Nagyon okosan, körültekintően és logikusan vezet a többség. A többség, mert ugye hülyék mindenhol vannak.

Kér kávét?

Amikor fejben, lélekben idekészültem, mindig kérdezgettem az arra érdemeseket, jól gondolkodom-e az illemről, mi az, amivel lehet kicsit oldani a jeget, amikor valakivel először találkozom és beszélnem kell hozzá. Kedvesnek és tisztelettudónak kell lenni – mondták egybehangzóan.

Ha valaki hozzánk jön (voltak már páran), természetesen megkérdezem, kér-e kávét. Ezt nagyon szokták szeretni. Mármint a kérdést, mert ugye nem kér mindig mindenki, de úgy tűnik számomra, tetszik nekik ez a fajta tudakozódás.

A másik, hogy ügyintézésnél van egy belépő mondatom, így hangzik: „Elnézését érem, nem beszélek elég jól olaszul.” – aztán mondom, miért jöttem, mi a gondom, miben kérek segítséget. Általában kis mosoly és gyors visszajelzés érkezik arról, hogy ugyan már. (Bevallom, ezeket a pillanatokat nagyon szeretem. ;o)

És a cím szerinti téma:

persze hogy van még probléma!

Az egyik újdonság, hogy Alexnek az új oviban nem adnak ebédet, mivel nem fizettük be.

Ahhoz, hogy befizessük, eddig úgy tudtuk, kell, hogy érkezzen egy levél a tudomisénhonnan, egy kóddal, ami alapján el kell caplatni egy akármilyen hivatalba, ahol azt lobogtatva adnak egy csekket, vagy ha szerencsénk van, bankkártyával ott helyben rendezhetjük is a díjat. Ez mind oké is, de eddig levél nem jött és tegnapelőtt közölték velünk az oviban, hogy ezen felül kell legyen a kezünkben egy igazolás (ISEE), ami a vagyoni helyzetünkről ad egyfajta képet, ami alapján besorolnak minket, mennyit is kell pontosan fizetnünk – mert ugye sávos az étkeztetés költsége, a jövedelem és a vagyoni helyzet alapján. Nyilván nekünk nincs ilyen ISEE dokumentumunk, ezért csináltatni kell egyet. Tegnap kaptam kézhez, milyen papírokat kell ehhez nekünk prezentálni ahhoz, hogy egyáltalán időpontot kapjunk, amikor személyesen befáradva, közösen áttekintjük, hogy elégségesek-e az addig összegyűjtöttek. Szerinted az mennyi idő, mire a procedúra végén be tudjuk fizetni az ebédet végre?

Segítek, minimum egy hónap. Addig nem tudunk mit tenni, minden nap valamelyikünknek 11:45-re Alexért kell mennie az oviba – csak hogy ezzel is könnyebb legyen megválaszolni a munkaközvetítőknek azt a kérdést, milyen időbeosztásban gondolkodunk.

A hab a torán az, hogy Dani, aki közigazgatásilag ugyanabba a körzetbe tartozik, simán étkezhet, senki semmit eddig nem kérdezett tőlünk, hogy miért nincs befizetve.

Mosolyogtatóbb dolgok

Többen bejelentkeztetek, hogy bíz szavunkon fogtok és ellátogattok hozzánk – jellemzően időpont megjelölése nélkül, de annál határozottabban.

Hallom, látom, otthon már erősen ősz van. Itt talán két nap volt hűvös (értsd nappal max. 15 fok, éjszaka min. 7), amúgy nappal 20-25, éjszaka 10-15 fok az általános, ami most úgy tűnik, még kb. október közepéig kitart.

Zárásként még pár szösszenet

Dani egyre inkább büszkélkedve tér haza az iskolából, hogy mennyi mindent ért már és esténkét a vacsoránál olykor meg is jegyzi, hogy hamarabb jut eszébe valami olaszul, mint magyarul.

Alex pedig 1 hét alatt eljutott odáig, hogy már csak a reggeli elbúcsúzáskor szipog egy kicsit, amúgy teljesen jól elvan abban a 2-3 órában az ovis társakkal – legalább is az ovis nénik szerint, persze Alex ennél olykor egy pöttyenettel sötétebb képet ad az adott napról. Azért meg kell jegyeznem, hogy tegnap, amikor én mentem érte, már incselkedett az egyik óvónénivel.

Tündéről és rólam annyit, hogy még mindig nem tudjuk igazán élvezni az „olasz életérzést”, amiért a sorozatos megfázásoknak, kisebb-nagyobb betegségeknek és a problémás hivatali ügyintézés egyfajta keveréke okolható elsősorban.

Azért nem kell aggódni, semmi depi és melankólia, csupán fárasztóbb egy adott nap, feszültebb valamely napszak a többinél. Ennyi. Ami viszont továbbra is lényeges: nem hagyjuk magunkat és megéljük az élet apró örömeit, ételben, programban, együttlétben.

Most csak egy képet teszek ide, ami akkor készült, amikor a környék bebarangolása és egy finom kései ebéd után, hazafelé gurulva Dani megkezdve sziesztáját, Alexnél talált erre alkalmas helyet.

Mosoly. Szenvedély. Olaszország.

Ci vediamo! Sziasztok!

Az elmúlt pár napban is történt ez-az, tapasztaltunk ilyet-olyat és haladtunk is többé-kevésbé.

Olvasom, a világ sem tétlenkedik, ha arról van szó. A következőket tudtam meg:

- több ezer könyvet lehetett ingyen elvinni az ELTE könyvtárából,

- egy kézműves sörfőzde megalkotta az uborkasört (másnaposok előnyben!),

- egy nápolyi panelház falára óriási méretű Che Guevara képet festett egy művész, legálisan,

- nyakörves kecske kószált Újszegeden, valamint felúszott egy bálna a Temzén.

Ehhez képest nálunk az történt, hogy az alsó szomszédunk - akit többször sikeresen eláztattunk - elköltözik. Annyi pontosítást szeretnék eszközölni, mielőtt valaki egyértelmű összefüggést vélne felfedezni az eláztatás és az elköltözés között, hogy az nem úgy van ám. A szomszéd egy bérlő, Pakisztánból. Gondolhatod. Ordítva beszélget a lakásban, előszeretettel üvölt a telefonba este tízkor vagy egy órán keresztül vagy éjfél után fogad vendéget, akivel szintén nem halkak. Tünde nagy örömmel fogadta emberünk elköltözésének hírét, amikor is megjegyeztem, nem tudhatjuk, ki jön majd helyette. Ez nem pesszimizmus. Szerintem.

Hétvégén megint kicsit kimozdultunk, a Garda tónál jártunk. A kellemest összekötve a hasznossal, egy magyar hölggyel találkoztunk, miután kompoltunk egyet oda-vissza a két part között. Andrea, aki alapvetően szegedi és neki is Tóth a családneve, mint oly sokaknak, bő 10 éve él a tó melletti Malcesine városkában, párjával. Istenit ettünk egy Capri nevű étteremben, amit amúgy szicíliaiak visznek, majd pedig felültünk a város megtekintésére szolgáló kisvasútra - a srácok nagy megelégedésére.

Múlt csütörtökön végre akadt egy bank, aki készséget mutatott arra, hogy számlát nyithassunk náluk. Így most egyel több bankkártyánk van ... és a bankszámla áldásos hatásaként, végre szerződést tudtunk kötni egy internet és mobilszolgáltatóval otthoni wifi, net és mobil tárgyában. (Mind Dani, mind pedig Alex kitörő örömmel fogadták a hírt, hogy kb. 2 hét múlva tip-top lesz a lakás netileg.) Ez Tündének is "indukált" egy olasz telefonszámot, így végre kedvezőbb árfekvésben tudjuk egymást felhívni.

Mi is volt még? Ja, igen. Úgy tűnik, Alexnek mégis lesz helye az önkormányzati oviban - most, hogy már majdnem beleszokott a magán/keresztény ovi napirendjébe. Bevallom, egy kis dilemma van bennem, váltsunk-e. Az önk-i nyilván nem kerül havi x EUR-ba, viszont nem kötelező délután 4-ig érte menni, ami nagy előny, ha az ember lánya/fia dolgozik valahol értelmes időbeosztásban, mint általában a legtöbben.

Tegnap este pedig megleptek barátaim egy videohívással. Épp egy budai sörözőben múlatták az időt, onnan jelentkeztek be többek közt azzal a hírrel, hogy páran meg is látogatnak minket szűk egy hónap múlva. Mit is mondhatnék erre? Nagyon készülök azokra a napokra!!! ;o)

A legfontosabbat a végére hagytam. Szombaton voltunk 6 évesek párommal a tekintetben, hogy azóta ismerjük egymást. Ezt aznap mindketten a magunk módján meg is ünnepeltük kis aprósággal kedveskedve egymásnak. Tündétől egy piros Ferrari modellt kaptam, másrészről pedig, valami megmagyarázhatatlan okból a lakást ellepte vagy 30 Post-it (ruhásszekrényben, fürdőszobaajtón, hűtőn vagy éppen mikrón), amin egy szív látható "Mia Bella" felirattal. Most kedden pedig kicsit meg is tudtuk ünnepelni magunkat, kettesben. Sétáltunk a belvárosban, ittuk egy kávét, miközben napoztunk a Piazza dei signorin és így tovább. Tünde azt mondta, végre megint kicsit turistának érezheti magát. Én erre azt válaszoltam, hogy én is bár, most már az is bennem van, hogy ez az ÉN városom.

És végezetül idebiggyesztek ismét néhány képet. Felhős esti látképet az erkélyről, az évfordulónk meglepetéseiről és a Garda-tónál tett kiruccanásunkról.

Négy nappal ezelőtt szétverték mindkét fürdőszobánkat, mert eláztattuk az alattunk lakót és ki kell cserélni az összefolyó csöveket, meg ilyeneket. Ma már jobb a helyzet, az egyik fürdőszoba használható. Most, mikor ezt írom épp csengetett a szomszéd és arról tájékoztatott, hogy a másik fürdő oldalán ismét beáztattuk őt. Remek! Mindenesetre ezt a költséget is jól felírjuk majd a többihez (elektromos kapcsolótáblájának, kombi cirkó szivattyújának cseréjéhez), amikor arról fogunk beszélgetni a volt tulajdonosokkal és az ingatlanügynökkel, hogy ha tényleg mindent kicseréltek két éve, ahogy állítják és minden patent, akkor hogy kerülnek 30-40 éves ólomvezetékek a falba és miért vannak rajtuk lukak ... De ez egy későbbi történet lesz, amire még csak készülünk. Fotókkal, videókkal. Izgalmas lesz!

Múlt héten Alexnek, ezen a héten pedig Daninak kezdődött meg az év. Két nap után azt mondta, rosszabbra számított és annyira nem is gáz a suli, a tanárok és az osztálytársak - szóval ez az egész helyzet. Az első három napon 8:15-re kellett menni és 14:15-kor lehetett elhozni. Ez 6 kerek óra, amit teljesen olasz környezetben tölt(ött) el úgy, hogy alig ért valamit és beszélni még annyit sem tud. Ő az egyetlen új srác az osztályban, így a társak érdeklődőek voltak irányába, keresték társaságát, kérdezgették, de - a fentebb említett okk miatt - a kommunikáció egy bizonyos szinten megrekedt. Az osztályfőnököt Silviának hívják és jellemzően "signora"-nak szólítják. Az ebéd jellemzően pasta (első fogás) és hús/zöldség (második fogás) kombináció, a harmadik általában édesség, míg a tízórai inkább gyümölcs szokott lenni. Ami igen furcsa, hogy az órák nem 45 percesek, hanem másfél-két órásak. Fogalmam sincs, miért jó ez és hogy bírják ki a 6-14 éves gyerekek ülve.

... és ahol abbahagytam: szippantós autó és margariv vs. vaj. Nem felejtettem el ám!!!

A koffeinmentes és a sima kávé között nagyobb az eltérés, mint otthon. Eddig kizárólag őrölt verziót találtam a boltokban, nagy bánatomra. A számunkra preferált sajtok, amiket otthon legtöbbször (v)ettünk, mint az ementáli és a gouda itt meglepően olcsóak a "hagyományos" olasz sajtokhoz képest, amik kb. 30%-kal magasabb árszinten kezdődnek. Valamint láttunk pezsgőt, aminek literje 30 ezer Ft és egy libamáj konzervet, kilóját kb. 250 ezer Ft-ért vesztegetik. (Ja, és van még pattogtatni való kukorica, amit Debrecenben gyártottak! ;o)

Mellesleg brutális mennyiségű édesség található bármely nagyobb boltban, szupermarketben. A héten előttem fizetett egy apuka. Kocsijának közel negyede csupa édességből állt: ilyen péksüti, olyan ropogós keksz, amolyan puding, stb. Kifelé jövet, a parkoló felé közeledve megszólította egy fiatal leányzó kérdőívvel a kezében. Sietek, vetette oda az apa, mire a lány, látom, sokat vásárolt, amire a férfi bólogatva, bizony, öten vagyunk.

Más.

Amikor még otthon, felkészülésileg beszélgettük Itláiát megjárt vagy ott élő emberekkel arról, mire készüljünk, mennyire nehézkes az ügyintézés, milyen problémák vannak, akkor többen mondták, hogy gyakran találja magát az ember 22-es csapdájában. Ezen akkor csak visszafogottan somolyogtunk - hát persze, hisz olaszok a drágáim, mit is várhatnánk tőlük. Most, így másfél hónap elteltével meg kell állapítanom, hogy a mosoly egy része eltűnt arcunkról, ezért szerintem taktikát fogunk váltani, hátha az tovább görgeti ügyeinket, melyekkel alig vagyunk előrébb, mint egy hónapja. Semmi különösre nem kell ám gondolni, egy sima lakcímkártyát szeretnénk megkapni. Enélkül nem vagy csak igen nehézkes bankszámlát nyitni, ami ahhoz kell, hogy értelmesen igénybe tudjunk venni szolgáltatásokat (pl. netcsomag otthonra, rezsibefizetés, bankkártya haszánlata) és ne kelljen fizetni teszem azt a tankönyvekért, ami amúgy alanyi jogon jár(na).

A változatosság kedvéért Alex csütörtökre ismét lerobbant egy csöppet. Hű de klassz, gondoltuk, amúgy sincs semmi gondunk, hizs épp aznap tudtuk meg, hogy az autópálya-kezelőt is támogatnunk kell vagy 15 ezer jó magyar forinttal.

...

A fentieket 3 napja kezdtem el írni, ezért egy kicsit még kiegészíteni, mielőtt kiposztolom neked.

Voltam szülői értekezleten Alex óvodájában. Nyilván nem értettem sokat meg, amit meg igen, az ugyanaz, mint otthon ilyenkor (bemutatkoznak az ovis nénik, elmondják, kinek mi a feladata, milyen különórák vannak, stb). Aztán egy érdekes dolog történt. 

Az értezlet alatt valaki becsengetett a kapun, mire Mária nővér, aki az intézményt vezeti, szélsebesen felpattant még így is, 80 felé közelítve és szinte a levegőben úszva, kilibbent a teremből. Majd pár másodperc múlva egy hasonlóan felöltözött, de jó pár évvel idősebb apáca nénit támogatva jelent meg ismét, akit felállva, egyöntetűen tapsolt meg minden szülő, majd pár meleg kézszorítás után már tova is tűnt. Meglepő volt látnom élőben, számomra átlagos felnőttek részéről ezt az egyszerre túláradó és felemelő szeretetet, egy kereszténységet igen jól reprezentáló ember irányába. Talán tudjátok, nem igazán kedvelem ezt a fajta vallást, mégis ez a pár pillanat megengedte, hogy érezzek valamit a hit valódi tisztaságából.

Az értekezlet végül fél 8 magasságában ért véget. Hazaérve egy SMS fogadott. Mária nővértől érkezett, akinek még napközben jeleztem, hogy Alex betegsége miatt nem biztos, hogy Tünde vagy én részt tudunk venni a szülői értekezleten. A rövid üzenet valahogy így hangzott: "Köszönöm, hogy el tudott jönni. Szép estét!". Mit is írhat erre ilyenkor az ember hitetlen fia? "Igazán nincs mit" - válaszoltam, majd hozzátettem: "Szép estét Önnek is!"

Még egy utolsó gondolat ehhez a bejegyzéshez.

A sok mindenféle megpróbáltatásaink mellett azért büszke vagyok magamra is. (Még messze nem elégedett, de büszke - ahogy egy kedves barátom mondaná.) Szóval tudvalevő, hogy az olaszom igen gyenge jelenleg, ha telefonon kell kommunikálni. Pár napja is rákényszerültem, mivel Franco hívott számlanyitási szándékommal kapcsolatosan. Amikor letettem a telefont, az én édes, kedves feleségem megjegyezte, hogy milyen gördülékeny volt a társalgás, legalább is így, kívülről hallva. Ez egy újabb piciny és biztató szikrája annak, hogy van fejlődés.

És a legvégén egy kérdés hozzád, kedves olvasó. Hogy érzed, van olyan konkrét téma, amiről szívesen hallanál (bővebben)?

A legközelebbi jelentkezésig is süssön ránk a Nap!!! Ci vediamo a dopo ;o)

... igen, egy szappant, aminek semmihez sem fogható illata van, és hatékonyabb, mint eddig bármilyen sapone, amit eddig használtam. Ugyanis meg van az a szokásom, hogy cigarettázás után mindig kezet mosok, főleg a gyerekek miatt. Egy ilyen kézmosásnál vettem észre, hogy kevesebb is elég és teljesen eltünteti a cigaretta nem túl áldásos hatását a bőrön.

És hogy megint kicsit a hasunk felől közelítsek - még akkor is, ha egyesek számára más információk volnának fontosak -, el kell mondanom, hogy igen nehezünkre esik megállni, hogy ne együnk folyamatosan. Ugyanis a hűtő leve van ricottával, prosciuttoval, nem is sorolom. Szerintem híztam is, ami azért külön érdekes, mert ezzel szemben Tünde határozottan állítja, hogy ő viszont igenis fogyott. És ki vagyok én, hogy vitatkozzam vele. ;o)

A napokban kaptuk a hírt, hogy Dani évvesztés nélkül, a negyedik osztályt kezdheti meg. Alexnek pedig meg volt az első pár napja az oviban. Nem is akármilyenben! Mária nővér vezeti az intézményt. Egy 80 év körüli, választékos nyelvezetű, angyali tekintetű apácát képzelj el. Igen kellemesen elbeszélgettünk vele a magunk egyszerű módján. Észre sem vettük, hogy hosszú percek óta csevegünk.

A srácok fantasztikusan alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, ami nem könnyű az otthoni állapotokhoz képest.

A nehézségek ellenére úgy érzem, Tünde is jól vizsgázott az első közös padovai hónapunkban és remélem, ő is hasonlóképpen vélekedik rólam.

Összességében abszolút felvettük az olasz ritmust - csak úgy telnek egymás után a napok. Ez is az egyik oka annak, hogy olykor csak napokkal később reagálunk a megkeresésekre, ezért ezúton is elnézést kérünk minden érintettől. Igyekszünk utolérni magunkat. Türelem otthoniak! Türelem!

Rengeteg apróság van, ami más, mint otthon - erről majd egy következő posztomban. Előjáróban legyen elég annyi, hogy errefelé nincs csatornázva, kb. 2 évente jön a szippantós autó vagy hogy a vaj és a margarin közötti árkülönbség jóval kisebb, mint otthon.

Apropó! Dani átment Jaime Oliverbe, sűt-főz, disziti az ételeket. Sőt, még mosogat is. Ezzel búcsúzom most.